Harta

Sándor Gazda - Harta

Sándor Gazda - Harta

Hogyan kerültem közel a mezőgazdasághoz? Egyszerűen ebbe születtem bele. Gyerekként kötelező volt segíteni a kertben, amit akkoriban nagyon nem szerettem, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ez lesz az, amivel nemcsak a megélhetésemet biztosítom, hanem ami a szenvedélyemmé is válik.

Ahogy az élet hozta, hamar lett egy kis konyhakertünk – már Gabesz születésekor –, ahol magunknak termesztettük meg a család számára szükséges zöldségeket.
Amikor a fiúk előálltak a MyFarm Harta ötletével, először nem hittem, hogy komolyan gondolják, és hogy egy ilyen vállalkozás működhet. Valahogy én is úgy voltam vele, mint sokan mások: a biztos, kicsi helyzet mindig jobbnak tűnt, mint bizonytalan álmokat kergetni.

Aztán engem is magával ragadott a lelkesedés, és ma már el sem tudnám képzelni máshogy a hivatásomat. Másfajta stressz ez, mint a korábbi munkám, ahol egy kisebb csapatért feleltem – de bevallom, nagyon élvezem. Szinte minden nap kint vagyok a kertben, figyelek, jegyzetelek, és gondosan kezelek minden részletet. Az elmúlt több mint 20 évben rengeteget tanultam, de még mindig izgatottan figyelem, hogyan fejlődik a kert, hogyan növekednek a zöldségek.

Zsolt Gazda - Szentmártonkáta