Így telt a szeptember a MyFarm kertek táján

“Ahogy beköszöntött az ősz, a levelek nem csak a fákról, de a serrano tövekről is elkezdtek hullani. Fárad az idő, és lassan fárad a kert is.” - fogalmazott egyik helyzetjelentésében András gazda (Ópusztaszer).
S valóban, szeptemberben a legnagyobb változást a hőmérséklet esése és a nappalok rövidülése hozta: a pár héttel ezelőtti vénasszonyok nyara után szépen lassan eltűnedeztek a kertekből az olyan idényzöldségek, mint a paradicsom, paprika, vagy uborka, helyettük viszont apránként visszatértek a szezon eleji “ismerősök”, mint a saláta, a hagyma, vagy éppen a retek.
A legtöbb kertnél azonban a batáta termést övezte a legnagyobb izgalom: vajon milyen lett? Elég lesz-e? Finom lesz-e?
Sándor Gazda (Harta) persze ismét helyzeti előnyben van kollégáival szemben: ő már jól tudja, hogy melyik édeskrumpli fajták a legfinomabbak és a legnagyobb sikerrel termeszthetőek.
Nagyrédén is kikerültek a földből az első batáták. Ahogy Erika Gazda fogalmazott: “kicsit girbe, kicsit gurba, kicsit lyukacskás.... de a miénk.”
A demjéni farmon előtérbe kerültek a fóliasátor nyújtotta lehetőségek: Norbert Gazdáék olyan finomságokkal rakták tele a sátor által védett területet, mint a retek, cékla, mángold, tök, cukkini, patiszon, vagy a bab. Sajnos nemcsak a hűvösebb idő, hanem a rengeteg kártevő miatt is szükség van az extra védelemre: a kora őszi enyhe időjárás ösztönzőleg hatott a poloskák elszaporodására, akik évek óta nem látott mennyiségben lepték el a földeket országszerte.
Tapasztalta mindezt Mihály Gazda is (Hajdúhadház), aki a poloskák mellett újabb ellenséggel, a vakondokkal is szembetalálta magát. A háború tétje pont a “mindenki kedvence” batáta, így MyFarmerünk ádáz küzdelmet folytat a gombszemű kártevővel szemben az értékes finomság megóvásáért.
MyFarmereink persze nemcsak a nehézségekben, hanem - ha kell - a sikerekben is osztoznak: így esett, hogy nagybajomi kertünket - ahol nem terem a batáta -, a hajdúhadházi és keveset emlegetett solti kert segítette ki eme nyalánksággal. Így Kata Gazda előfizetőinek sem kellett az édeskrumpli hiányát megtapasztalniuk.
A hónap csúcspontja azonban egyöntetűen a MyFarm csapatépítő volt, amelyre a hartai Duna-parton került sor. Gazdáink tapasztalatot cseréltek, beszélgettek, jókat ettek-ittak, míg a gyerekek a szomszédos focipályán mérték össze erejüket egy-két barátságos rangadó keretében.
Remek és tanulságos kikapcsolódás volt ez az egész csapatnak, amely újult erőt ad nemcsak a szezon végéhez, hanem az elkövetkezendő tervezős-felkészülős időszakhoz is!