A hónap zöldsége: A hagyma

Közel 7000 éve velünk van, támogatja és védi a szervezetünket, az egyiptomiak különleges tisztelettel kezelték, és az örökkévalóság jelképének hitték. Mi lehet az? Talán nem is gondolnánk, de ez bizony a hagyma!
A hagyma már az ősidők óta velünk van, jelentősége azonban mit sem csökkent, sőt, étrendünk annyira fontos részét képezi jelenleg is, hogy az egyik legtöbbet használt és termesztett zöldség a világon. Egyiptomban tisztelték, a középkorban valutaként használták, sőt ajándékba is adták, New York, amit jelenleg „Nagy Alma-ként” ismerünk, pedig a hagymakereskedelem miatt korábban a „Nagy Hagyma” névre hallgatott.
Amellett, hogy ilyen hosszú utat járt be a világban, a hagyma egy nagyon tápanyagdús növény: alacsony kalóriatartalma mellett nagy mennyiségben tartalmaz C- és B vitamint, illetve káliumot is. Gyakori fogyasztása jót tesz a szívnek és a keringésnek, csökkenti a magas vérnyomás és az érrdendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Erősíti a csontokat, támogatja a bélflórát, tele van antioxidánsokkal, tehát egy igazi superfood! És ha láttátok az Indul a bakterház című filmet, tudjátok, hogy hónunk alá téve még a másnaposságot is gyógyítja ;)
Kabos Gyula méltán híres mondásának megfelelően egyetek ti is hagymát hagymával (bármilyen formában), hiszen amellett, hogy tradícionális magyar receptjeink alapzöldsége, nagyon finom és egészséges is! Ebben a hónapban mi tavasz révén az újhagymára fókuszálunk, melyet szintén változatosan elkészíthettek, ezekhez adunk néhány támpontot ebben a hónapban a blogban. Tartsatok velünk!